Gondolataim a Covid-ról. A maszkon túli világ...

Akik ismernek tudják rólam, hogy nem vagyok egy afféle „megmondó ember”. Mindig is távol állt tőlem. 

De most látva ezt a rengeteg bizonytalanságot a vírushelyzettel kapcsolatban szeretnélek hívni egy közös gondolkodásra.

 

Az Ősidőben az 1990-es évek elején, amikor az Egészségtudomány Egyetem hallgatója voltam a legelső járványtan óránkon a következőt vésték bele az agyunkba:

 

A fertőzésekhez 3 fő dolog szükséges 


  • Kórokozó (vírus, baktérium, parazita, gomba)
  • Fertőzőképes közeg (víz, élelmiszerek, nyák, széklet, vér stb...)
  • Fogékony szervezet

 

Nézzük mi van jelenleg


Kórokozó, pipa

Covid-19-nek hívják. Ezt nem lehet letagadni. Ki lehet mutatni vizsgálati módszerekkel.


Fertőzőképes közeg, pipa

Megállapítottuk, hogy a vírusunk testnedvekkel, elsősorban nyállal terjed. Emiatt kell óvintézkedésként a maszkot hordani.
Ugyan, azt már elejétől tudjuk, hogy a maszk elsősorban nem azt védi, aki viseli, de csökkenti az esélyét annak, hogy a fertőzöttek szórják a vírust. Mivel azonban egyre több a tünetmentes ürítő, senki nem tudhatja biztosan, kiben van ott a kórokozó.

 

Fogékony szervezet, hát igen

No ez az, amiről nem sokat hallok a médiában. Azt tudjuk, hogy az idősebb generáció és a krónikus gyulladásban, magas vérnyomásban szenvedők és a cukorbetegek jóval fogékonyabbak, mint a fiatalok, de hogy miért, arról nem igazán beszélünk. Mint ahogy arról sem, hogy a fertőzés esélyét a dupla-tripla, vagy ilyen-olyan típusú maszkon kívül hogyan lehetne csökkenteni.

 

Mi lenne, ha felfedeznénk a maszkon túli világot is? Nem is olyan félelmetes, ha felkészülsz!


Most, itt volt ez a remek nyarunk, és csupán a napsütés és a több zöldség, gyümölcs fogyasztás miatt a lakosság nagy részének átmenetileg javult az immunvédekezése. /Ennek köszönhető, hogy jelenleg a fertőzöttek nagy része enyhe tünetekkel, vagy akár tünetmentesen vészeli át a betegséget. /
Immunrendszerünk készenléti állapota azonban a napsütéses órák számával együtt csökkenni fog! De azért nincs minden veszve.

 

Pár szó a vírusról


Tavasz óta sok újat megtudtunk róla, ami megmagyarázza a tüneteket és rámutat a veszélyeztetett csoportokra. Csak a lényeg, hogy értsük mi is történik a szervezetünkben.


Ami számunkra a legfontosabb


A Covid-19 vírus egy a belhártyákon (tüdő, erek, vese, szív, belek) található receptorhoz (az ACE2 receptorhoz) kapcsolódik, ami számos folyamat indításáért felelős.

Két ok, ami miatt komolyan kell venni

  • A vírus apró vérrögöcskéket un. mikrotrombusokat tud kialakítani a hajszálerekben, ami gátolja az oxigén bejutását a sejtekbe. Az oxigénhiány okozhatja a nehezebb légzést, a fejfájást, a szédülést és a fáradékonyságot. Egészséges szervezetben az enzimek ezeket a rögöket fel tudják oldani, így hosszabb távon nem okoznak gondot.

    DE! VÉGZETES lehet azoknál 

    • akik fertőzöttként (még ha nem is tudnak róla), vagy a fertőzésen frissen átesve, repülőre ülnek. Náluk a légnyomás különbség hatására ezek a rögök hirtelen megnőhetnek és a keringési rendszer összeomlását eredményezhetik. (Sajnos tudok ilyen esetről.)

    • akik vérnyomáscsökkentőt (ACE gátló) szednek, ami hasonló hatást generál a receptoron, mint a vírus.

    •  a sportolóknál, akik izomtömeg-növelő szereket szednek, mert ezekben lévő összetevők fokozzák a vérrög képződést, és a fokozott izommunka segítheti ezeknek a rögöknek a leszakadását, ami akár embóliához is vezethet. 

      Emiatt, minden sportoló esetén kiemelten fontos, ha fertőzötté válik, akkor a tünetek elmúltával pihenjen még legalább 3-4 hétig! Ezt követően is csak fokozottan kezdje el az edzést! (Sajnos ilyen halálesetről is tudok.)
       
  • A másik probléma, /amit a vírus azzal okoz, hogy az ACE2 receptorhoz kötődik/ az, hogy a tüdő léghólyagocskáiban hialuronsav képződést vált ki. A hialuronsav felszaporodik, és a tüdőben felgyülemlő nyákkal elegyedve egy zselés masszát képez.

    Ez okozza a légzéselégtelenséget és erre sajnos hatástalan a lélegeztető gép! Szerencsére ez a súlyos szövődmény, csak ritkán alakul ki.


Így, hogy már kiismertük a vírus „turpisságait”, rá kellett jönni, hogy a maszk mellett "elkél" még más segítség is!

 

Támogassuk TUDATOSAN az immunrendszerünket!

 

Amíg csak lehet ki kell menni a friss levegőre, lehetőség szerint a napra mozogni. Naponta legalább ½-1 órát. Nem kell komoly megerőltető mozgásra gondolni. Egy séta, biciklizés, kerti munka, kutya sétáltatás, vagy focizás a haverokkal, vagy görkori a parkban, stb.

Amikor már bejön a téli hideg, akkor már nem tud mindenki kimozdulni. Azoknak, akiknek nehézséget okoz a séta, legalább 15-20 perc légzőtornát javaslok a szobába nyitott ablak előtt, természetesen alaposan felöltözve.

Immunsejtjeinknek ugyanis az intenzív sejtosztódáshoz és a kórokozók elleni küzdelemhez nagy szüksége van az oxigénre és még nagyobb szüksége van a napfény segítségével előállított D vitaminra.

A D vitaminról fontos tudni, hogy


  • Mára már igazolódott, hogy a D vitaminhiány számos betegség kialakulásában játszik fontos szerepet (hormonrendszer zavara, inzulin rezisztencia, egyes ráktípusok kialakulása, ízületi, és csontproblémák kialakulásában, bőrbetegségek, vagy a mentális zavarok kialakulásában.)
  • Akár 90%-kal is csökkentheti az influenza-szerű megbetegedések kockázatát.
  • Komoly szerepe van a súlyos szövődményeket okozó bradikinin vihar néven ismert gyulladásos folyamat rendezésében. /Ezt a folyamatot indítja el a koronavírus a rosszul szabályozott immunrendszerben./

 

Sajnos Magyarországon a lakosság nagy százaléka D vitaminhiányban szenved. Személy szerint alig találkozom olyan labor lelettel, ahol a D vitamin szint a normál tartományban lenne!!


Mivel hozzák összefüggésbe az alacsony D vitamin szintet?

  • 2-es típusú diabétesz kialakulásával
  • a PCO megjelenésével
  • emlő és a vastagbél daganattal
  • bizonyos autoimmun folyamatok kialakulásával
  • hormonális problémák megjelenésével
  • a csontritkulással
  • a vírusokkal szembeni immunitás csökkenésével
  • a bőrrák kialakulásával
  • bizonyos kardiológiai kórképek megjelenésével és még számos egyéb problémával. 

Erről a Magyar Orvosi Kamara egységes állasfoglalást is megjelentetett 2012-ben, az Orvosi Hetilap 153. számában.

A publikációt jegyzők között szerepel Dr. Merkely Béla is.
A publikációban leírtak alapján a napi minimum ajánlott

D vitamin mennyiség 4.000NE


Mivel tudom, hogy a D vitamin adását csak óvatosan kezelik a háziorvosok, javaslom, hogy 

 

ha a fertőzésnek fokozottan kitett csoportba tartozol 


  • vagy a hivatásod, foglalkozásod kapcsán
    • egészségügyi dolgozó
    • óvónő, pedagógus
    • ügyintéző, eladó stb.
  • vagy krónikus betegségben szenvedsz
    • magas a vérnyomásod és ACE gátló tartalmú vérnyomáscsökkentő készítményeket szedsz
    • cukorbetegséged van
    • visszatérő fertőzőbetegségek kínoznak stb.
  • vagy keményen sportolsz, nem megvetve az izomtömegnövelő szereket 
  • netán elmúltál már ennyi meg ennyi

 

Nézesd meg a D vitamin szintedet!! 

 

Ezt vérből vizsgálják és fehéren-feketén megmutatja, hogy jelenleg hogy áll a vírusokkal szembeni védettségi szintünk.

 

Az eredmény ismeretében lehet pótolni a D vitamint. Felnőtteknél legalább napi 4.000NE mennyiségben! Hiány esetén néhány hétig ennek akár a 2-3-sorosát is kockázat nélkül lehet szedni.

 

Ha tudományosan is érdekel nézd meg a Webbeteg honlap cikkét, ahol különböző országok egyetemi korházainak tapasztalatait írják le a D vitamin szedése kapcsán. Itt éred el>>


A D vitamin pótláson kívül milyen lehetőséged van még?

 

Alakíts ki egy protokollt, ami


gyógynövényekből, vitaminokból, nyomelemekből áll. Ezek segítik az immunsejtek működését és emelik a limfocita számot.

 

A jelenleg koronavírussal fertőzöttek vérképéből ugyanis kiderül, hogy nagyon hamar, még a gyulladásos faktorok emelkedése előtt a limfocita szám drasztikusan lecsökken. Ebből az következik, hogy sajnos nagyon sok fehérvérsejtünk száll be a vírusokkal szembeni harcba.

 

Jó mondjuk, hogy értem, de mit tegyek?


Folyamatosan kezdj el szedni:

  • C vitamint,
    legalább napi 2-3000 mg több részletben

  • Jó minőségű Omega3 zsírsavat,
    (magas EPA és DHA értékű), ami csökkenti a gyulladásos folyamatokat ezzel a koleszterinszintet. Serkenti a vérkeringést és az immunfolyamatokat.

  • Szelént, cinket, magnéziumot,
    amik nélkül a fehérvérsejtek nem képesek kellő aktivitást kifejteni.

  • Probiotikumot, ami az immunsejtjeink képződéséhez nélkülözhetetlen. Érdemes legalább 2-3 hónapig akkor is szedni, ha nincs hasmenésünk, puffadásunk, emésztési zavarunk, vagy nem szedtünk antibiotikumot.

  • immunstimuláns gyógynövények, vagy méhészeti készítmények közül felváltva lehet adni:
    • magas flavonoid tartalmú készítményeket. Pl: Flaviva termékcsalád Influence ivópora (Nagyon finom)
    • a propoliszt, amit 3x10 csepp mennyiségben érdemes szedni folyadékkal (teával, vízzel) elkeverve. Ezt hosszabban is lehet szedni.
    • az Echinacea-t, vagy a méhpempő-t.
      Erőteljes immunstimuláns hatása miatt a szedését úgy javaslom, hogy 2 hétig naponta, majd 2 hét szünet után újra kell kezdeni. 
    • gyógygombákat
    • illóolaj készítményeket

 

Külön fejezetet érdemelnének a terápiás minőségű illóolajok. Én a családomnak a OnGuard illóolaj esszenciáját vagy az abból készült gyöngyöcskéit adom immunerősítőként. Nézz utána az "Gyógyítás egészségmegőrzés illóolajokkal" írásomban.

 

Fontos odafigyelni az életmódodra is!


A járvány kapcsán jó volna hallani arról is, hogy a magas vércukorszint fogékonyabbá teszi a szervezetet a fertőzésekkel szemben, ráadásul növeli a szövődmények kockázatát is. Ezért csökkentsd minimumra

  • A nasik, az édességek, a magas szénhidrát tartalmú ételek fogyasztását.
  • A dohányzást (az E cigarettát is). A nikotin szűkíti az ereket, és növeli a trombózis kialakulásának esélyét. Mivel a vírus is ugyanezt teszi, duplájára nőhet a trombózis veszély!
     

Tudom, mindez komoly lemondással jár, de miért kockáztatnál?

 

Kerülendő készítmények

 

Amennyire csak lehet kerüljük a mitokondriumokat károsító gyógyszereket: Ilyenek az Ibuprofen és diklofenak hatóanyagtartalmú készítmények, az antidepresszánsok, nyugtatók. 

 

Zárszónak...

Azt érzékelem, hogy az élet legtöbb területén feszültek az emberek. (A minap a lányomat a belvárosban a járdán kis-híján elgázolták nagy sebességgel. Szerencsére "csak" egy kirakatba csapódott a kocsi???)


Kiszolgáltatva, korlátozva, veszélyben érezzük magunkat.
Ezzel együtt úgy gondolom, ha mindenki tudatosan vigyáz magára és a családjára, ha időben felkészíti az immunrendszerét a plusz terhelésre, ha nem vállal felesleges egészségügyi kockázatot, gondolva itt akár a legegyszerűbb háztartási balesetekre, át fogjuk vészelni ezt az időszakot (is). 
  


Szerző

Batta Ágnes

Természetes Gyógymódok Tanácsadója
Diplomás Higiénikus

Honlap: www.alternativgyogyasz.hu 

2020.10.09

 

Vissza az oldal tetejére

 

 

Címkék: koronavírus

 


 

Kapcsolódó cikkek

-