Vérképcsapda

 

Vérképcsapda

 

Szeretnék egy tévhitet, vagy félreértést eloszlatni. Ez a félreértés pedig az, hogy ha van tüneted, de a vérképed negatív, az azt jelenti, hogy minden rendben van. Ez egy nagy, sötét csapda. Nézzünk a mélyére!

 

Pácienseim többsége hozza magával az állapotfelmérésre leleteit, ami papírforma szerint sok esetben teljesen negatív. Az orvos is azt mondta, hogy „bárcsak az ő vérképe lenne ilyen” ezekkel az eredményekkel ezer évig fog élni... stb.
Szerinte ebből a vérképből nem leszünk okosabbak.

 

De bizony!


Nagyon is sok információt lehet ezekből a negatív vérképekből leolvasni. Csak egy picit figyelmesebben kell nézni. Az első, amit láthatunk, hogy mit vizsgáltak, és mi az, amit NEM vizsgáltak.

 

Jó tudni, hogy a háziorvos csak korlátozottan kérhet labor vizsgálatokat. Ezek jellemzően általános ún. „rutin” vizsgálatok. Sok esetben ki kellene egészíteni, ahhoz, hogy több információt kapjunk. Sajnos a kiegészítő vizsgálatokat csak szakorvos írhatja fel, vagy önköltségesen lehet elvégeztetni. Így általában maradnak az alapvizsgálatok. De ezekből is sok minden kiderülhetne, ha figyelmesen nézzük!

 

Hol akad el az elemzés?

 

Amikor egy vérképet elemzünk jó tudni, hogy annak van néhány buktatója. Itt most csak néhányat mutatok meg.

 

Csapda 1. Túl általánosak az értékek

 

Az első az, hogy a laborértékeken szereplő referencia tartományok túlságosan is szélesek, és így túl általános képet mutatnak. Miért van ez így?


A referencia tartományt úgy határozzák meg, hogy vesznek 100 egészségesnek mondott embert, nemtől, kórtól, súlytól, magasságtól, élethelyzettől függetlenül. Nem veszik figyelembe, hogy milyen évszakban, vagy milyen napszakban történik a vizsgálat.

 

Nem veszik figyelembe, hogy egy éppen menstruáló 20 éves fiatal, vékony lányról, vagy egy túlsúlyos, klimaxhoz közeli 50 éves hölgyről, vagy esetleg egy 70 éves idős úrról van szó.

 

A levett mintákat összegzik, ezek a minták fogják megadni a referencia tartományt. Ehhez a tartományhoz hasonlítják a Te értékedet. Ami ezen túllóg, az kapja a csillagot, vagy a "+" jelet.

 

Ha a Te értékeid ezen a széles sávon belül maradnak, akkor papírforma szerint nincs semmi bajod. 

 

Nézzük kicsit szigorúbban a laborodat!


Van a referencia tartományon belül egy jóval szűkebb tartomány, amit terápiás tartománynak nevezünk. Ez azt az optimális értéket jelzi, amin a szervezet normálisan tud működni.

 

Vegyünk konkrét példákat!


A vérképen egy fontos érték a pajzsmirigy működést jelző TSH. Ennek a referencia tartománya 0,3 - 4,5-ig tart. Ez egy nagyon széles sáv. A pajzsmirigy optimális működéséhez 1-1,7-es TSH érték lenne kívánatos.

És ez a céltartomány, amikor valaki gyermekvállalásban gondolkodik!

Ez bizony jelentős szűkítést jelenet a 0,3-4,5 sávhoz képest.

 

Miért fontos ezt az értéket tartani? Tapasztalatom szerint vannak, akiknél már az 1-es érték alatt picivel (0,7 körül) már jelentkeznek a pajzsmirigy túlműködés jelei: a szapora szívműködés, mellkasi szúrás, kapkodás, feszültség. És vannak, akiknél már 2,5 TSH felett érezhető a pajzsmirigy ellustulása, a fáradékonyság, lassul anyagcsere, esetleg a hízás. Pedig, még bőven a normál tartományban vagyunk.


Ezek olyan jelek, amire figyeljünk fel, mert innen még gyógyszer nélkül rendezheted az állapotod!

 

De hasonlóan széles sávban van meghatározva pl. a gyulladásos faktorok közül a CRP is. Ezt az értéket a 0 - 5,0 referencia tartományig tartják normálisnak. Itt az lenne a cél, hogy az érték 0, vagy a 0-hoz minél közelebb legyen. Akinek mondjuk állandóan, évek óta 3-as körüli értéken mozog a CRP-je, ami még bőven a határérték alatt van, annak egészen biztos, hogy valamilyen rejtett gyulladás zajlik a szervezetében.

Ennél jóval szélesebb tartományban van megadva a gennykeltő baktériumok ellen termelt ellenanyag mennyiségét mutató AST is. Itt a referencia tartomány 0 - 200-ig tart.

 

Itt is az lenne a cél, hogy az érték 0, vagy a 0-hoz minél közelebb legyen. A 0 jelzi azt, hogy semmilyen gennykeltő baci nincs a szervezetben. Az ettől nagyobb, mondjuk 150 körüli érték, bár a határérték alatt van, azt jelzi, hogy a szervezetben bizony ott vannak ezek a baktériumok. 

Ezek pedig az immunrendszert állandó ellenanyag termelésre késztetik. Igaz, akut gyulladást nem csinálnak, de tartósan gócot alakítanak ki, ami a krónikus gyulladás melegágya.

 

De megemlíthetjük azt is, amikor a vizeletben hónapok, de akár évek óta is „csak” néhány baci van jelen. A vizeletben nem szabadna lenni semennyi baktériumnak! Itt az optimális érték szintén a nulla lenne!


Láthatod, ha a referencia értékek helyett a terápiás tartomány értékeit vesszük figyelembe, akkor máris nyilvánvalóvá válnak azokat az eltérések, amire érdemes lenne figyelni.

 

Én láttam már olyan német országban készült vérkép eredményt, ahol az optimális értékeket is feltüntették a referencia tartomány mellett! Menjünk tovább! Hol lehetnek a vérképen még a buktatók?


Csapda 2. Nem a megfelelő vizsgálatokat végezték

 

Mi van akkor, ha semmilyen eltérést nem lehet a vérképből leolvasni, még a terápiás tartományból sem lóg ki nagyon? A tünet pedig jelen van!

 

Ez azt jelenti, hogy az elvégzett vizsgálatokkal nem lehetett tetten érni a problémát. Ilyenkor érdemes lenne további vizsgálatokat végeztetni, de sajnos, mint ahogy említettem a háziorvosnak meg van kötve a keze. A legtöbb vizsgálat kéréséhez nincs kompetenciája. Annyit tud tenni, hogy a további vizsgálatok érdekében szakorvoshoz utal.


A szakorvost pedig köti a protokoll, vagy egész egyszerűen nem jut eszébe, hogy milyen vizsgálat lenne a leginformatívabb. Így sok esetben elmarad a további vizsgálat…

 

Nézzünk itt is példákat!


Számtalanszor belefutok, hogy a gasztroenterológiai vizsgálatok közül a rutin labor mellett elvégeznek egy tükrözéses vizsgálatot, ami az esetek döntő többségében negatív lesz. Ez azt jelzi, hogy nincs jelentős nyálkahártya elváltozás. Fekély, felmaródás stb. De nem látszik, hogy van -e pl. baktérium túlszaporodás, vagy emésztőenzim hiány.


Ezek kimutatásához, az egyébként jóval egyszerűbben kivitelezhető, laktulóz teszt lenne alkalmas, vagy a gyomor működését és enzimtermelését jelző gastropanel, vagy széklet emésztettségi vizsgálat. De ezek a vizsgálatok fel sem merülnek.

Pajzsmirigy működéséről sok esetben mindössze egy TSH érték birtokában nyilatkoznak, vagy a női problémákat hormonpanel nélkül, vagy hiányos hormonértékekkel próbálják megoldani. Nem lehet!

 

Sok esetben a cukoranyagcsere állapotát is csak az évi 1 alkalommal nézett éhomi vércukor értékből állapítják meg. Még hosszan lehetne sorolni a kiegészítő vizsgálatokat. A kiegészítő vizsgálatok valamelyike egészen biztos magyarázatot adna a kérdésekre. De mivel az alapvizsgálatok negatív eredményt adtak, a további vizsgálat elmarad.

 

Így csendben reménykedsz, hogy majd csak elmúlik a problémád, hisz nem találtak semmi eltérést. Sajnos önmagától nem fog javulni semmi sem.

 

Csapda 3. Ami évek óta van, az nem számít

 

A harmadik csapda, hogy ha elnagyoljuk azokat a megcsillagozott értékeket, amik évek óta ugyanannál az értéknél „ragyognak”. Sokszor hallom a pácienseimtől, hogy azzal nem kell foglalkozni, ez már évek óta ott van. Ilyen vagyok, az orvos sem tud mit kezdeni vele, ilyen a genetikám…

 

Ezek az eltérések jellemzően a fehérvérsejtek számában, az ionháztartásban (klorid, foszfát), vagy a vörösvértestek alakjában, méretében, az emelkedett koleszterin, vagy a nagyon csökkent HDL koleszterin értékekben jelentkezik.

 

Ezeket mindenképp fontos tovább vizsgálni, hiszen ez a jelzés már itt van. És fontos lenne rendezni is, mert ezekből lesznek a krónikus betegségek. Lehet, hogy csak 10-20 év múlva, de problémát fog okozni az egészen biztos! Magától ez sem fog javulni...

 

Lehet, hogy ezek az eltérések most még csak valami banális fertőzést, gyomorsav hiányt, enzimhiányt, nyomelem, vitaminhiányt jelez, vagy intenzívebb stresszt, vagy kezdődő cukorproblémát mutatnak. Ezeket most még viszonylag egyszerűen lehetne rendezni diétával, nyomelem és vitamin pótlással. Nem kell megvárni a komolyabb bajok, szövődmények kialakulását!

 

Facebook csoportomban sok hasonló egészségünket mélyen érintő témakőr szerepel. Ha van benned elszántság és kezedbe vennéd egészséged irányítását, van lehetőséged csatlakozni. 

 

Live előadásaimban tematikusan haladunk az egészség/betegség útvesztőiben, ahol több ezer esetem tanulságait osztom meg veled. Az előadás alatt a témához kapcsolódó kérdésekre is szívesen válaszolok.


(Sajnos az egyéb kérdésekre nem biztos, hogy tudok válaszolni, mert jelenleg a gyógyítás a fő elfoglaltságom.)

 

Nem érdemes várnod, a megelőzés, ha nem is mindig kényelmes, sokkal kevesebb kockázattal jár! 

 

Csatlakozom>>

 


Szerző:

Batta Ágnes

Természetes Gyógymódok Tanácsadója
Diplomás Higiénikus

Honlap: www.alternativgyogyasz.hu 

2023.06.28

 

 

Vissza az oldal tetejére

 

 

Címkék: prevenció

 


 

Kapcsolódó cikkek

-