Miért más ez a COVID, mint egy átlagos „őszi vírus”?
Bár a nappalok még szépek, de a hajnali hidegek már hozzák a fertőzéseket:
Torokfájás, taknyoskodás, fejfájás, láz, néhányan köhécselnek is.
Itt köröznek körülöttünk a vírusok. Többek között újra aktív lett a koronavírus is.
Persze, már „megszelídült” kissé, de azért nem költözött más tájakra. De nem is lett belőle egyszerű náthavírus sem. Csak már jóval kevesebbet beszélünk róla, pedig szerintem elég fontos lenne. Nem a pánikkeltés miatt, hanem azért, hogy a helyén tudjuk kezelni!
Mutatok erre egy példát
Néhány napja a rendelőben egy 63 éves hölgy ült velem szemben, aki arról panaszkodott, hogy „pont úgy fájnak a visszereim, és ugyanolyan furcsa fáradtság, levertség és mellkasi nyomás van rajtam, mint amikor Covidos voltam…”
Két héttel korábban átesett egy „megfázásos” betegségen, de nem tud kijönni belőle. A náthás tünetek ugyan elmúltak, de ő nem lett jobban. Lehet, hogy Covid volt, de nem tesztelte magát, ahogy manapság szinte senkii sem teszi.
Pedig fontos odafigyelnünk erre az elhúzódó "náthára". Mert attól, hogy a lakosság nagy része többszörösen be van oltva és nem tesztelünk rutinból, attól a Covid még itt van velünk.
Miért más ez a Covid, mint egy átlagos „őszi vírus”?
Bár első látásra légúti fertőzésnek tűnik, a SARS-CoV-2 fertőzés, több szervrendszer működését is ronthatja:
-
- Gyulladást okozhat az erek belső felszínén, – fokozhatja a véralvadási folyamatokat és mikro-rögök képződését.
- Megterheli a szívet és a keringést –mellkasi panaszt, szívdobogásérzést, szapora pulzust vagy csökkent terhelhetőséget okozhat.
- Érinti az idegrendszert – fejfájás, zsibbadás, érzészavar, koncentrációs nehézség, memóriazavar, „agyi köd” maradhat utána.
- Befolyásolhatja az emésztőrendszert – sokaknál vizsgálják a fertőzés utáni bélrendszeri és immunológiai változások összefüggését.
- Megjelenhet izom- és ízületi fájdalom, szokatlan gyengeség és tartós fáradtság.
- Kapcsolatba hozható bizonyos anyagcsere-problémákkal, pl. a cukorbetegség megjelenésével.
- Egyes vizsgálatok szerint összefügghet autoimmun folyamatok kialakulásával vagy fellángolásával is.
- Érintheti az autonóm idegrendszert: szapora pulzus, szédülés, felálláskor jelentkező rosszullét és terhelési intolerancia is megjelenhet.
- Gyulladást okozhat az erek belső felszínén, – fokozhatja a véralvadási folyamatokat és mikro-rögök képződését.
Ezek a panaszok akkor is fennállhatnak, ha a vírus már régen eltűnt az orrból és a torokból, de a szervezetben ott maradt a nyoma, mikro-gyulladások, krónikus gyulladások formájában, főleg a kis- és a mikroérhálózatban.
Ha pedig ezeket a gyulladásokat a szervezet nem tudja lecsendesíteni, megjelenik a sokszínű post-covid, vagy a hosszan, akár több hónapig is tartó vagy visszatérő tünetekkel járó Long Covid.
A WHO ezekhez a jelenségekhez több mint 200 különböző tünetet társított. Nézzük a leggyakoribbakat:
-
- tartós fáradtság,
- légszomj,
- izom- és ízületi fájdalom,
- szapora pulzus,
- alvászavar,
- fejfájás,
- koncentrációs nehézség és az „agyi köd”,
- terhelés utáni rosszullét "olyan mintha leeresztettek volna” érzés
Ezekhez a tünetekhez nem is kell súlyos Covid fertőzés!
Vagyis attól, hogy valakinek néhány nap alatt elmúlik az orrfolyása és a láza, néhány nap, vagy hét múlva megjelenhetnek a post-Covidos tünetei.
Kiknél nagyobb a Long Covid kialakulásának kockázata?
Erre a választ már kutatásokkal is alátámasztották. Magasabb kockázati tényezők között szerepel:
-
- a női nem és az idősebb életkor,
- a túlsúly, elhízás,
- a dohányzás,
- bizonyos krónikus betegségek, például az asztma, a cukorbetegség és egyes szív-érrendszeri betegségek,
- a súlyosabb akut Covid, különösen a kórházi kezelés, valamint az ismételt Covid-fertőzések.
De itt jön egy nagyon fontos DE!
Long Covid ismert rizikófaktor nélkül is kialakulhat. Fiatalnál, sportos embernél, olyannál, akinek nincs diagnosztizált krónikus betegsége. És sajnos annál is, aki magát a fertőzést otthon, különösebb probléma nélkül átvészelte.
Miért lehet ez így?
Erre nekem megvan a saját elképzelésem: Szerintem már náluk is rejtetten, ott lehetett egy addig fel nem tárt gyulladás. Attól, hogy nem vizsgálták, vagy nem diagnosztizálták, sőt, esetleg még markáns tünetei sem voltak, egyáltalán nem biztos, hogy a szervezetében minden megfelelően működött.
Nem mindegy, milyen állapotban találta a Covid a szervezetedet!
-
- Milyen volt a vércukor- és inzulinanyagcsere? A keringés, a vérnyomás, az emésztés?
- Volt-e ismert gyulladásos vagy autoimmun betegség?
- Milyen volt az alvás, a táplálkozás, mennyire terhel tartós stressz?
- Voltak-e már olyan apró tünetek, amivel senki nem foglalkozott igazán?
- Milyen volt a vércukor- és inzulinanyagcsere? A keringés, a vérnyomás, az emésztés?
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek közül nem mindegyik bizonyított Long Covid-rizikófaktor. De ha valaki egy fertőzés után hetek-hónapok múlva sem érzi magát a réginek, szerintem nagyon is érdemes elgondolkodni azon: milyen tünetek előzték meg a fertőzést, és azóta mi változott?
Pontosan ezért lehet fontos egy átfogó állapotfelmérés. Nem azért, hogy mindenáron találjunk valamilyen betegséget. Azért, hogy feltárjuk a fertőzés előtti és utáni tüneteket. Alaposan átnézzük a laboreredményeket és orvosi leleteket.
Mindezt nem azért írtam, hogy újra rettegjünk a Covidtól!
De nem szabad félvállról venni sem! És nem szabad azt sem gondolni, hogy a védőoltás önmagában megvéd a Koronavírus fertőzéssel szemben!
Ha tehát most torokfájással, lázzal, köhögéssel betegszel meg, a Covid továbbra is legyen ott a lehetséges okok között.
Amit most megtehetsz
-
- Készítsd fel az immunrendszeredet bármilyen fertőzéssel szemben! Vitaminokkal, nyomelemekkel, megfelelő alvással, a bélflóra rendezésével stb.
- Ha úgy érzed, bujkál benned valami, és ez lehet a Covid is akkor figyeld magad!
Ha a „megfázás” után két-három hét múlva is furcsán fáradt vagy, szaporább a pulzusod, nehezebben bírod a lépcsőt, izomfájdalmaid vannak vagy egyszerűen azt érzed, hogy „nem vagy a régi”, ne intézd el automatikusan annyival, hogy biztosan csak lassabban gyógyulsz.
- Készítsd fel az immunrendszeredet bármilyen fertőzéssel szemben! Vitaminokkal, nyomelemekkel, megfelelő alvással, a bélflóra rendezésével stb.
Sajnos továbbra is figyelnünk kell, mert lehet, hogy a Covid már megszelídült, de nem biztos, hogy ártalmatlanná is vált!!
A Komplex állapotfelmérésen nem csak „vakon lövöldözünk”, és nem egyetlen tünet alapján próbálunk következtetni. Megnézzük, nálad mi tarthatja fenn hosszan a panaszokat, hol borulhatott meg a rendszer, és mi lehet a legésszerűbb következő lépés.
Szerző
Batta Ágnes
Természetes Gyógymódok Tanácsadója
Diplomás Higiénikus
Honlap: www.alternativgyogyasz.hu
2026.10.12
Címkék: Covid
Kapcsolódó cikkek
Szeretnél magyarázatot kapni, megfoghatatlan panaszaidra?
Szeretnéd megtudni, hogy tüneteid hátterében vajon a hormonok játéka áll?
Töltsd ki a tesztet, és azonnal megkapod a választ!
Az értékelésből kiderül:
-
- mit tehetsz, hogy ne alakuljanak ki a komolyabb tünetek,
- milyen laboratóriumi vizsgálatokat érdemes elvégeztetned,
- milyen alternatív lehetőségekkel tudod a panaszaidat legyőzni,
- hogyan tudod megszüntetni a kialakuló hormonális egyensúly zavart.
Utóbbi írások
- Miért más ez a COVID, mint egy átlagos „őszi vírus”?
- Miért ébredsz fel hajnali 4-kor?
- Gyógyszer-láncreakció: amikor egy panaszból lesz száz
- A laborod jó, a tüneteid nem. Akkor most kinek higgy?
- Ételérzékenység divat, vagy valóság?
