Rólam 

 

batta-agnes-kep-rolam1.jpgÚgy gondolom, most érkeztem el a honlap írás számomra legnehezebb részéhez. Sajnos mindig bajban voltam, amikor magamról kellett beszélnem. Mit is mondjak magamról..?

 

Leírhatnám az iskoláimat, amiket végeztem, de az olyan száraz és személytelen… Vagy írhatnék arról, hogy mi vitt az alternatív gyógyászat útjára. Talán ez egy picit érdekesebb…

 

De elmesélhetném, azt is hogyan kezdtem a természetes testápolók gyártását, amit a gyógyászat kiegészítéseként nagyon fontosnak tartok, és emellett a hobbim is.

 

Akkor, kezdem az elején...


Egészen fiatal korom óta arra készültem, hogy valamilyen egészségüggyel kapcsolatos szakmában fogok dolgozni. A gimnáziumban a nagy álmom az volt, hogy gyógytornász leszek. Ez azonban sajnos nem teljesült, bár néhány évig egy fővárosi kórházban dolgoztam képesítés nélküli gyógytornászként, így elég sok mindent gyakorlatban tanultam meg ebből a szakmából. Nagyon tetszett is, de számomra más út lett kijelölve. Maradtam ugyan az egészségügy peremén, de kissé távolabb kerültem a kórházi ágyaktól.

 

Felvételt nyertem ugyanis az Orvostovábbképző-Egyetem Közegészségügyi és Járványügyi szakára.  Itt aztán elég szerteágazó képzésben volt részünk.  Az alapozó anatómia és kórélettani ismeretek mellet részletes mikrobiológiai és járványtani tanulmányok, környezet egészségügy, élelmezés higiénia, gyermek és ifjúság egészségtan, diétás irányzatok, és még sugár egészségügyi alapokkal is kiegészítették a képzésünket.

 

A főiskola elvégzése után a Megyei Tisztiorvosi szolgálatnál helyezkedtem el, ahol főként járványokkal és kórházi higiéniával foglalkoztam a gyakorlatban. Mindaddig itt dolgoztam, amíg megszülettek a gyermekeim. Amíg csak lehetett kiélveztem a velük eltöltött időt. Amikor már nagyobbacskák lettek, újra beültem az iskolapadba.

 

A Természetes Gyógymódok Egyetemén megismerkedtem egy teljesen új világgal. Betekinthettem az Ayurvedikus gyógyítás alapjaiba, megtanultam néhány gyógyító masszázs technikát, reflexológiát, megismerkedtem a homeopátián és a Bach virág terápián alapuló kezelési módokkal, és a biorezonanciával is.

 

Itt ragadott magával a gyógynövények csodálatos világa, /amit a természetes testápoló szereim készítésénél is kamatoztatok/, és a Hagyományos Kínai Gyógyászat hihetetlen logikus és számomra rengeteg nyitott kérdésre is magyarázatot adó rendszere. A természetes gyógymódok közül ez utóbbi két terület fogott meg a legjobban.

 

Külön képzés során Dr. Eőry Ajándok mellett megszereztem az akupresszőr és a fülakupunktúrás addiktológia szakvizsgát. A hagyományos Kínai gyógymód terápiás alkalmazását már a gyakorlatban folytattam, és jöttek is a sikerek, de csak akut eseteket tudtam kezelni.

 

A krónikus betegségek hátterének felderítésre akkor nyílt lehetőségem, amikor megismerkedtem a Voll féle elektoakupunktúrás készülék működésével, és ezt kiegészítettem a Hagyományos Kínai Gyógyászat elvén működő egyénre szabott irányított és ellenőrzött méregtelenítés módszerével. Ezzel végre magyarázatot kaptam rengeteg olyan dologra, ami addig előttem rejtve maradt.

 

Azt addig is tudtam, hogy ha felüti a fejét egy kórság, az az egész szervezet működésére kihat. Ennek megfelelően a hatékony gyógyításnak az alapja is az, ha a szervezet egészét kezeljük.

 

Gondoljunk csak bele!

 

Az emberi test egy hihetetlen logikusan megalkotott csodálatos egység, aminek harmóniáját a test, a lélek és a szellem kölcsönös egymásra hatása adja. Ahol elég, ha egy szerv működése nem tökéletes, az a többi szervünk reakciójának egész láncolatát vonja maga után. Ha ez az egyensúly kibillen, megjelennek a betegségek.

 

Mi okozhatja a harmónia megbomlását?


Főként a minket állandóan érő külső hatások. A mindennapi érzelmi terhelések, a káros környezeti hatások, a tápanyag hiány, a helytelen életmód, a felbukkanó kórokozók, a hormonális zavarok, a stressz… Ezek a problémák egymást erősítve vezetnek a betegségek megjelenéséhez.

 

Ahhoz, hogy ezeket a bajokat legyőzzük, nem elég a tüneteket helyileg kezelgetni. Fel kell tárni a mélyben húzódó okokat. Meg kell nézni, hogy a vissza-vissza térő problémák hátterében mik állhatnak.

Egy régi fertőzésből visszamaradt góc, ami a szervezet immunrendszere elöl egy nyákgubóba elbújt, és ott várja a számára kedvező lehetőséget, hogy újra támadhasson?

 

Vagy a környezetünkből a szervezetbe kerülő káros anyagok, amik felhalmozódnak a szöveteink között, az idegrendszer területén, megzavarva ezzel a szerveink, szöveteink, sejtjeink helyes működését.

 

Vagy a stressz, és a különféle érzelmi terhelések, amik sejtjeink szintjén olyan biokémiai folyamatokat indítanak el amik kihatnak az anyagcserénkre, a keringési rendszerünkre, és még a hormontermelésünket is befolyásolják.

 

Az emberi szervezet működése egy óriási keresztrejtvény. Sokszor érezzük úgy, hogy megtaláltuk a helyes megoldást, de mindig új- és újabb problémák vetődnek fel, amik megkeserítik a mindennapokat, és kihívást jelenthetnek a gyógyító számára is.

 

Arra törekszem, hogy ezeket a válaszokat megtaláljam, és mindenkinek, aki megtisztel bizalmával, és problémáját hozzám hozza, próbálok olyan megoldásokat keresni, amit be tud illeszteni a mindennapjaiba, és tartós és hatékony segítséget jelent a szervezet számára.

 

 

 

 

 

 

 

Vissza az oldal tetejére

-